Termékajánló
Fizetési megoldás

Pályázatok

Befejeződött a Varkoly Fiai Kft. komplex vállalatirányítási rendszer fejlesztése

2020 / 09 / 15

 

Varkoly Zoltán egyéni vállalkozóként, 1998-ban kezdte meg bútorkereskedői tevékenységét Sopronban, majd 2002-ben megalapította a társaság elődjét Európa Bútorház néven. A társaság nevét, 2016-ban Varkoly Fiai Kft-re változtatták. Több mint 10 éves kereskedői tapasztalat után, a piaci igényeket kiismerve, a társág 2010-ben bútorgyártói tevékenységbe kezdett. Gyártói tevékenységét 2 Encsen található telephelyén végzi. A jelenlegi beruházást a 9400 Sopron, Győri út 17. szám alatti székhelyen, illetve az egyik gyártó telephelyén, a 3860 Encs, Váci Mihály út 66. szám alatti telephelyen valósította meg.

 

A projekt célja, olyan szoftverek beszerzése és bevezetése a mindennapi működésbe, melyek segítségével a társaság hatékonysága és jövedelemteremtő képessége nő. A projekt keretében létrehozott rendszer olyan vállalatirányítási, termelésirányítási, tervező, illetve gyártó szoftvereket tartalmaz, melyek használatával képes a fejlődés intenzitását fenntartani, illetve mindennapi működését hatékonyan ellátni.

A megvalósított fejlesztés két területre irányul, a beszerzett szoftverek egy része a gyártási terület munkáját optimalizálja, míg a szoftverek másik része, a társaság kereskedelmi és vállalatirányítási feladatait teszi hatékonyabbá. A Solidworks Professional tervezőszoftver a termékfejlesztés és a gyártás területén dolgozó gyártáselőkészítő kollégák munkájának elősegítését szolgálja. Az SCM OTTIMO CUT szabászati optimalizáló szoftvert a gyártás területén dolgozó munkavállalók használják, a termékek szabászati feladatainak ellátására. A Reflex termelésirányítási és termelésirányítási szoftver a gyártói és nagykereskedelmi tevékenység támogatására szolgál.  A Serpa integrált vállalatirányítási rendszer a kiskereskedelmi tevékenység működésének elősegítését szolgálja.

A beszerzett szoftvereknek köszönhetően a társaság egyes területei közötti kommunikáció hatékonysága nő, a termékek életútja a megrendeléstől kezdve, a gyártáson keresztül egészen a kiszállítást követően kiállított szállító levél és számla kiállításáig nyomon követhető. Továbbá az új termékfejlesztés és a gyártás hatékonysága is növelhető, az egyes feladatokra fordított munkaóra és a selejtek számának csökkentése mellett.

 

A GINOP-3.2.2-8-2-4-16-2018-01276 azonosító számú projekt a Széchenyi 2020 program keretében, 2020.09.10-én valósult meg, a 11,3 millió forint európai uniós támogatás segítségével.

 

További információ kérhető:

Varkoly Zoltán

Telefon: +36(70)3692996

E-mail: v.zoltan@hommbutor.hu

KapacitásbőviTő beruházás a Varkoly Fiai Kft.-nél"

A Varkoly Fiai Bútoripari Kft. encsi telephelyén 1 db N100 CNC megmunkáló központot és 1db PREMIUMCUT 1620 CV kárpitosipari szövetszabász gépet vásárolt meg a Széchenyi 2020 program keretében elnyert 40 millió forintos vissza nem térítendő támogatás segítségével.

Varkoly Zoltán 1998-ban egyéni vállalkozóként kezdte meg tevékenységét bútorkereskedőként. A Európa Bútorház '98 Kft 2002-ben került megalapításra, Sopron egyik legforgalmasabb útján. A társaság neve 2016-ban Varkoly Fiai Bútoripari Kft.-re változott. Jelen projekt keretében 31.09 TEÁOR számú egyéb bútor gyártói tevékenységét fejlesztette.

A társaság elérni kívánt célja, a termelés során jelentkező szűk keresztmetszet áthidalása. Ezen munkafolyamatok a szövetszabászat, valamint a szabálytalan formájú bútorlapok előállítása. A Varkoly Fiai Kft. ennek érdekében valósította meg technológiai fejlesztését, melynek segítségével jelentős lépést tud tenni a versenyképességének, valamint piaci részesedésének növelése érdekében.

Ennek keretében a vállalkozás beszerzett egy N100 CNC megmunkáló központot, mely segítségével milliméter pontossággal képes a társaság furatozni a lapalkatrészeket, kézi megmunkálással az efféle pontosság nehezen közelíthető meg. A gép számítógéppel készített rajzok alapján dolgozik, mely így jelentős mértékben megkönnyíti az egyes sorozatgyártott elemek legyártását is. A társaság felsőmaró gép megvásárlásával bővítette termékpalettáját. A PREMIUMCUT 1620 CV kárpitosipari szövetszabász gép CNC vezérelt, mely műszaki adottságainak köszönhetően hozzávetőlegesen 10 szövetszabász munkáját képes azonos idő alatt elvégezni, a számítógép általi vezérlésnek köszönhetően pedig mindezt elhanyagolható hibaszázalékkal. Működtetéséhez 1-2 fő szükségeltetik, az így felszabaduló élő munkaerő tehát egyéb munkafolyamatok ellátására csoportosítható. A gépek által kínált pontosságnak köszönhetően, nő a vevői elégedettség, az elért minőségnek köszönhetően pedig közvetetten bővül a társaság vevőköre.

A pályázat keretében beszerzett berendezések korszerű, az európai minőségi követelményeknek megfelelő berendezés.

A fejlesztés során beszerzett gépeket azonnal hasznosításba vette a társaság, ezért a fejlesztés befejezését követően, azonnal integrálódtak a vállalkozás napi működésébe. A társaság megfelelő szakmai és szervezeti háttérrel rendelkezik a fejlesztés során beszerzett eszközök működtetéséhez, valamint a fejlesztés során közvetlenül és közvetett módon létrejövő eredmények fenntartásához.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, a 40 millió forint európai uniós támogatás segítségével.

A projektről bővebb információt a www.hommbutor.hu oldalon olvashatnak.

További információ kérhető:

Elérhetőségeink: telefonszámunk: titkarsag@hommbutor.hu, 003630 378 55 67

A projekt azonosítószáma: GINOP-1.2.2-16-2017-01751

Befejezés időpontja: 2018.11.30.; Támogatás aránya: 47%

A támogatás összege: 39 999 999,- Ft

 

 

•A kedvezményezett neve:
Varkoly Fiai Bútoripari Korlátolt Felelősségű Társaság
• A projekt címe:
Technológiai-, és hatékonyság-fejlesztés a Varkoly Fiai Kft-nél
• A szerződött támogatás összege:
37 784 090 Ft
• A támogatás mértéke:
70%
• A projekt tartalmának bemutatása:
A projekt keretében beszerzésre kerültek a következő eszközök:
1 db kompresszor, 1 db vákuumdaru, 10 db emelőasztal,
7 db ipari varrógép, 1 db táblafelosztó.
• A projekt tervezett befejezési dátuma:
2018. 01. 31.
• Projekt azonosító száma:
GINOP-1.2.2-15-2015-02109
BEFEKTETÉS A JÖVŐBEEurópai RegionálisFejlesztési Alap

Webáruház készítés